~ 09. fejezet ~

Kedves olvasók!

Egy hét után meg is jöttem a folytatással ami nekem egyben a kedvenc részem is lett. Minden van benne: szerelem, düh, barátság. És meg kell mondjam nem is lett rövid, sőt. Chrsitina Aguileirától választottam egy - nagyon - régi számot. Igaz nem nagyon illik a részhez, de nem is áll távol tőle annyira. A facebook csoportba írtam meg legelőször mikor is jön majd meg az új rész, és ha valami oknál fogva nem tudom hozni valamelyik blogomra a részt oda biztos kifogom írni, ITT megtaláljátok. Nem tudom észre vettétek e, de új szavazást raktam ki a napokba. Megint megkérek mindenkit, hogy szavazzon! Szeretném megköszönni annak a két embernek aki írt az előző rész alá kommentet, köszönöm. Mást most nem nagyon tudok mondani, jövő héten jövök az utolsó részel, addig is jó olvasást!

Ölel titeket, Abbie Brightmore

You Lost Me

Lehetetlen. Ezt az egy szót mondogattam magamba, miközben lábaimat próbáltam korrigálni, hogy ne remegjenek - ennyire ne legalábbis. Kezeimet magam elé tartva próbáltam közölni vele, hogy ne jöjjön ide hozzám, amit rögtön meg is értett és megállt pont ott ahol volt. Megváltozott. Rövid ujjú pólójába remekül látszott, hogy gyarapodott nem is egy tetkóval, jobb karját szinte teljesen befedte mintákkal és feliratokkal, amire nagy esélyt láttok, hogy pár év múlva meg is fog bánni. Mind a ketten alaposan végigmértük a másikat, és csak utána mondtunk valamit.

- Nincs szabad bőr felület a kezeden. - böktem a kezemmel az előbb említett testrészre, mire halkan  felnevetett.

- Igen, nincs. - bólogatott mosolyogva. - Hosszabb a hajad. - közölte és közben ugyan úgy mosolyogva fixírozott. - Értelemszerűen. - tette hozzá, miután elgondolkozott mit is mondott. Erre a kijelentésre nem tudtam semmit mondani, mivel félév alatt nőt a hajam, szerencsére. Értelmes mondatott nem nagyon tudtam kimondani, így csak egy szót ejtettem ki ajkaimon között, amit akkor éreztem iránta.

- Utállak! - rezzenéstelen arccal léptem egyet közelebb hozzá, és közben a szemébe néztem, ami újra fogságba rejtett és nem engedett. A szemem sarkából láttam, hogy anya bemegy a konyhába, hogy ne zavarjon minket.

- Szeretlek. - tette meg ugyan ezt Ő is. Szemei sarkába láttam, hogy egy óvatos kis mosoly ott csúcsul az arcán, de nem merte kimutatni.

- Egy féreg vagy! - tettem még egy lépést felé, de így is körülbelül öt méter távolság volt közöttünk 

- Tökéletes vagy! -  minden egyes szónál egyre közelebb és közelebb kerültünk egymáshoz. Az utolsó félméternél csak álltam és néztem, néztem azt a személyt aki tönkre tette az életem, de közben pedig mindennél jobban szerettem. 

- Mond, hogy szeretsz, de csak akkor ha tényleg így van. - féltem mit fog mondani, ha habozik nem szeret, de ha nem mond semmit akkor sem. Kérlek Justin mond, hogy szeretsz!

- Szeretlek, mindennél és mindenkinél jobban Lolicia Parks! - fogta meg a derekam majd egy gyengéd de erős húzással magához rántott és szinte a számba suttogta a szavakat.

- Én is szeretlek Justin Bieber úgy, hogy a szívem belefájdul. - mosolyodtam el halványan és újra a szemébe néztem.

- Sajnálom amit tettem, megbántam és fogalmam sincs miért csináltam. Kérlek bocsáss meg! - szemei szomorúságot és sajnálatot tükrözött.

- Ígérj meg valamit. - kezeimet a mellkasára tettem. A szíve szinte majd' kiugrott a helyéről mire elmosolyodtam. Nem akarom magamat sem kínozni és Justint sem, ha Ő egyáltalán szenvedett.

- Bármit. Bármit megteszek csak kérlek bocsáss meg nekem! - szemei háromszor akkorára nőttek és még közelebb húzott magához. Ha az egyáltalán lehetséges volt.

- Ne tedd meg még egyszer, csak ez az egy. - a levegő szinte rögtön megfagyott a szobába, ahogy kimondtam a szavakat. Justin bólintott egy hatalmasat, majd rendesen a tudatomra is adta.

-Ígérem. Soha többet nem csinálok ilyen hülyeséget! Az enyém vagy és senki másé. - örömébe felemelt, mire ijedten öleltem át a tarkóját a kezeimmel, miközben megpörgetett a levegőbe. Óvatosan lerakott a földre, mire - amilyen közel csak tudtam - hozzá bújtam. Fejemet a vállába nyomtam és úgy öleltem magamhoz tovább.

Percekig csak így álltunk, egymást ölelve. Nem foglalkozva azzal, hogy meg kéne beszélünk egy elég fontos dolgot. De semelyikünk sem akarta elrontani a pillanatot.
- Csak legyen minden olyan mint régen. - motyogtam a vállába halkan és reméltem, hogy nem fogja meg hallani. De nem volt akkora szerencsém.
- Minden olyan lesz mint régen, csak bíz bennem. - tolt el magától majd a homlokát az enyémnek döntötte. - Vagyis próbálj. - húzta el a száját, amikor átgondolta a dolgokat.
- Minden erőmmel azon vagyok Biebs, hidd el. - fogtam kezeim közé az arcát és nyomtam egy puszit a szájára, mint aki jól végezte a dolgát engedtem el és mentem el mellette. 

Hátra nyúlt az egyik kezemért ezzel megállítva engem. Hirtelen magához fordított és ajkait rá nyomta az enyémekre, a kezeimet felvezettem a tarkójára onnan pedig az egyiket a hajába, és azokkal kezdtem játszani mire erősebben szorította meg a derekam. Halkan bele nyögtem a csókunkba mire felkuncogott és levegő hiány miatt elváltunk.

- Hiányoltál Parks. - húzta fél mosolyra a száját, egy kicsit lehajolt és a térd hajlatomnál fogva felemelt, egy halk sikolyt jött ki a a számon amikor feldobott. Erősen tartottam magam a tarkójánál, de tudtam úgysem ejtene le. - Ne félj tartalak. - suttogta a fülembe, majd egy puszit nyomott az arcomra, mire még jobban belenyomtam a fejem a nyakába. - Mrs. Parks elviszem Lolát ha nem baj. - sétált be a konyhába ahol anya pakolászott - a hangok alapján. Nem láttam semmit, de éreztem, hogy ránk néz mivel elnevette magát.
- Csak nyugodtan. 
- Kösz anya, én is szeretlek! - mondtam normál hangerővel, de nem voltam benne biztos, hogy meghallja. Justin megfordult és elindult valamerre, mire én észbe kaptam. - Justin, nincs ruhám nálad.- néztem egy kicsit fel rá.
- Szerinted, hogy bírtam ki félévet nélküled? - mosolyodott el halványan és közben rám nézett.- Maradtak még nálam pár ruháid, vészhelyzet esetén. - válaszolt a saját kérdésére, ami elég furcsán hangzott. Mit csinált ez a ruháimmal?
- Akkor nálad lehet a kedvenc pólóm, már mindenhol kerestem. - bólogattam vadul, mire felnevetett és lehajolt, már épp akartam letenni a lábam a földre mire gyorsan felállt. - Mit csinálsz? - kérdeztem értetlenül, mert már elégé zavarba voltam, hogy az ölébe hurcol.
- Felakarom venni a cipőnket a földről, de valaki leakar mászni. - nézet rám jelentőség teljesen, mire megpusziltam az arcát kiengesztelés kép, halványan elmosolyodott és újra lehajolt, így a combjára ültem. - Melyik cipődet akarod hozni?- rám se nézett csak cikázott a cipők sokasága között.
- A mamuszt, de vigyük a sarut is az megy a pólóhoz. - magyaráztam neki elfelejtve kivel is beszélek. Értetlenül megrázta a fejét. - Azt a nagy barna csizmát és ezt a fekete szandált. - mutogattam neki a cipőkre, Ő pedig  nyúlt értük.
- Így már érthetőbb. - mondta majd az ölembe rakta a cipőket és megpróbálta kinyitni az ajtót, de nem járt sikerrel. - Lola. - kérte meg, hogy nyissam ki az ajtót, mert gondolom nem akart leejteni. Egyik kezemet levettem a tarkójáról mire még jobban magához szorított, halványan elmosolyodtam majd kinyitottam az ajtót és rögtön vissza raktam a kezem. - Köszönöm!

Ölemben a cipőkkel Justin nyakába kapaszkodva mentünk ki a lakásból majd a kocsihoz. Justin megint megkért, hogy nyissam ki a kocsi ajtaját, amit persze szó nélkül meg is tettem, óvatosan berakott a kocsiba majd nyomott a számra egy rövid puszit. Mosolyogva csatoltam be magam, majd raktam le a lábam elé a sarut, a mamuszt pedig felvettem. Az egész út csendben telt, amikor piros volt Justin mindig megfogta a kezem és rám mosolygott, ugyan ezeket tettem én is. Csak azzal a különbséggel, hogy nem a vezetésre koncentráltam hanem csak bámultam ki a fejemből. Fogalmam sincs mit kereset nálunk Justin vagy, hogy mikor is  jött, de rettentően örülök annak, hogy így alakultak a dolgok.

Már csak egy állás kéne amiből megtudnék élni, igaz anyáék adnak zsebpénzt de szerintem Ők is jobban örülnének ha tizenhét évesen már lenne egy munka helyem. Nem kell nekem nagy meló, csak egy kicsi ami add valamit. Majd utána nézek az interneten, vagy megnézem az újságba. - gondoltam magamba. Majd köröket kezdtem rajzolni a kocsi ablakán, ami egyáltalán nem látszott csak összemaszatoltam az üveget.

- Justin, nem tudsz valami állást? - fordultam hirtelen barátomhoz, aki összeráncolt szemöldökkel vezetett tovább.
- Minek az neked? A szüleid eltartanak nem? - nézett rám, majd rögtön vissza fordult. Gondoltam, hogy ezt fogja mondani, neki nem kell azon agyalnia, hogy mit dolgozzon vagy a pénzen. Munkája van, és pénze is. Nem is kevés.
- De, eltartanak. Csak olyan fura, hogy tizenhét éves vagyok és semmi melóm sincs, pénzt is anyáék adnak ha megyek valahova. És szerintem Ők is örülnének ha dolgoznék. - érveltem, azt hiszem egész frappánsan. 
- Lola te is tudod ha valami kell megveszem neked, de komolyan minek akarsz dolgozni? Élvezd ki míg nem kell, szerintem fogsz te eleget dolgozni, ahogy ismerlek. - mosolygott rám kedvesen, majd megállt a lámpánál. - Figyelj, tudom, hogy nem szereted amikor rád költök de szeretlek és szeretem nézni amikor boldog vagy, ha kapsz valamit, azt már nem nagyon amikor utána kiakadsz, hogy miért vettem neked valamit, de ez nem lényeg. Komolyan csak mond mi kell és megveszem, oké? - fogta meg a kezem és egy folytában engem nézett.
- Oké. - adtam be a derekam, mivel tudtam, hogy úgysem hagyna békén még rá nem bólintok. Rossz tulajdonság, de így szeretem.
- Köszönöm. - nyomott egy lágy puszit a számra majd elindult.

Amint Justinhoz értünk, levettük magunkat a kanapéra és csak élveztük egymás társaságát. Át beszéltük mit rontottunk el a kapcsolatunk terén és mit nem, ez alatt azt értem, hogy mi az amit megváltoztatnánk és mi az amit nem.  Volt amikor csak egymást ölelve ültünk és nem mondtunk semmit, csak gondolkodtunk, vagy azt sem. Volt amikor átmostam Justin agyát a múlttal kapcsolatban és a fejébe vertem, hogy messziről kerülje el Carát, amire készségesen bólintott és megígérte nekem, hogy elkerüli.

Még mindig nem tudom mi történt azon az estén vagy hogy Cara mit keresett ott és, hogy hogy kezdődött el az egész, de nem is akarom. Amit kell azt tudom és most, hogy már minden rendben van nem is szeretnék foglalkozni vele. Tudom, hogy sose tudom elfelejteni mi történt vagy nem úgy nézni Justinra mintha nem tette volna meg. Mindig bennem lesz a tudat, hogy megcsalt és ha egyszer megtette akkor másodszorra is megtudja, a legrosszabb esetben harmadszor is. Akárhányszor mondja majd nekem, hogy bízzak benne sosem tudom majd azt mondani neki, hogy " bízok benned" mint régen. Már nem. És ezzel Ő is tisztába van, azt is tudja, hogy Ő rontotta el az Ő hibája, hogy már soha nem lesz olyan a kapcsolatunk mint régen. Lehet hasonló, de ugyan olyan már nem. És ezt nem csak Ő tudja hanem én is.

Hogy normális életem legyen Justinnal esetleg utána, sosem gondoltam, és, hogy miért? Mert vagy úgy neveznek mint a híres neves Justin Bieber barátnője vagy mint Justin Bieber ex-barátnője. Lehetetlen. De ha mindezeket félre tesszük akkor is, mindig történik vagy Vele vagy Velem valami olyan dolog ami miatt nem lehet a mi kapcsolatunkat hétköznapinak mondani. De ez engem mit sem zavar, inkább örülök, hogy nem arról szól az együtt töltött időnk, hogy a tv előtt ülünk és valami bugyuta filmet nézünk, félreértés ne essék ezzel nem azt mondom, hogy más párkapcsolat rossz vagy bármi, de szerintem unalmas. Sosem akartam ilyet, még kiskoromba is azt mondtam, hogy én izgalmas életet szeretnék az én szőke hercegemmel, és én most is ezen az elven élek. Csak szőke herceg helyett barnát kaptam, de nekem így tökéletes. A szőke olyan elcsépelt, nekem barnám van!

- Az én barna hercegem! - öleltem át Justin derekát és még közelebb bújtam hozzá. Halkan felnevet mire egy lágy puszit nyomtam a mellkasára.
- A te barna herceged szépen felvisz a szobába mert aludnunk is kell. - óvatosan felállt mellőlem mire nyögősen felnyögtem egyet.
- Nem akarok felmenni, olyan kényelmes a kanapéd. - kezdtem el simogatni a bútort. - És puha is. - tettem hozzá felnézve rá.
- Lola, kérlek! Menjünk fel, fáradt vagyok és aludni akarok. - nézett rám könyörgően mire kelletlenül felálltam és elindultam a lépcső felé. Kicsit hátra néztem, hogy Justin követ e, de csak egy helyben állt.
- Mi az, nem jössz? - kérdeztem furcsán, mivel az előbb még nagyon felakart menni.
- Ha jobban belegondolok még sosem aludtam a kanapén. - húzta félmosolyra a száját és közben engem vizslatott. - Aludjunk itt, legalább nem csak nekem fog fájni a nyakam és a hátam. - nyújtotta a kezét, mire vissza sétáltam hozzá és megfogtam.
- Nagyon nagylelkű vagy, hogy megosztod velem is a fájdalmad. - néztem rá elismerősen mire megint felnevetett. - Pizsit kaphatok?
- Ahhoz fel kell menni. - húzta el a száját. Hát igen, hajnali kettő felé már nem nagyon volt erőnk fel - le mászkálni a lépcsőn.
- Jó lesz ez is ami rajtad van. - húztam meg kicsit a póló alját célozva neki azzal, hogy kérem a pólót. Egy mozdulattal lekapta a felső testét takaró anyagot és a kezembe adta. - Köszönöm, mindjárt jövök. - mosolyogtam rá majd a fürdő felé indultam. - Ó, Justin fogkefe? - fordultam vissza hozzá.
- Csap alatti szekrénybe van egy bontatlan. - mondta miközben a párnákat igazgatta a kanapé. Bólintottam egyet és végleges is bezárkóztam a kicsinek nem mondható szobába.

Gyorsan átvettem Justin pólóját és megmostam a fogom és mentem is ki. A kanapén félig fekve nyomkodta a telefonját. Halkan bezártam a fürdő ajtaját, így nem hallotta, hogy végeztem. Leraktam az egyik fotelbe a ruháimat és mellé ültem.

- Kész vagy? - nézett a szemembe és lassan végig siklott tekintete az egész testemen, mire az arcom átvette az enyhén piros árnyalatot, mivel csak egy póló takarta az egész testem, és a fehérnemű.
- Igen, kész vagyok. - bólintottam mire felállt és Ő is bement a fürdőbe, de motyogott valami olyasmit az orra alatt, hogy mindjárt jön.

Amilyen gyorsan leültem, olyan gyorsan álltam is fel, majd a telefonom keresésre indultam. Pár perc turkálás után, kezemben a készülékkel ültem le megint a kanapéra. A névjegyek között kerestem a régen legjobb barátnőmnek mondható személy nevét. Ha Justinnak tudtam még egy esélyt adni, Carának miért nem? Ugyan úgy megérdemli Ő is! Egy egyszerű de sokat mondó üzenetet írva neki raktam le a fejem mellé a telefont.

Milyen London? - Lola xx

Tudtam, hogy ebből a két szóból tudni fogja mi is a helyzet. Ugyan úgy mint Justinnál semmi sem lesz olyan mint régen, ezt Ő is tudja. De ha van mind kettőnkben annyi remény, hogy megpróbáljuk legalább visszahozni azt az időt. Talán lehet hasonló a barátságunk. Nem mernék rá esküdni, de ha most jobban megnézem a dolgokat minden lehetséges. Ha az nap este valaki azt mondta volna nekem, hogy félév múlva újra Justin karjai között leszek és Carának is megbocsátok szépen mondva a képébe röhögtem volna.

Két erős kezet éreztem meg a derekamon mire megugrottam egy kicsit, egyre gyorsabban vettem a levegőt a számon és a szívem is hihetetlenül gyorsan kezdett verni. Hirtelen a pultos fiú arca jelent meg szemeim előtt, mire még jobban elkezdett verni a szívem - nem jó értelemben.

- Kicsim, nyugi, csak én vagyok az. - suttogta a fülembe Justin amibe beleremegtem. A testemet egy ismeretlen érzés járta át, amit egyáltalán nem jónak tudnék mondani. A tudat, hogy Justin mögöttem van megnyugtatott egy kicsit, de a testem még mindig remegett. - Hé, Lola, minden rendben? Remegsz. - húzott közelebb magához, de közben már le is feküdt magával húzva engem is. - Sajnálom, nem akartalak megijeszteni. - simogatta a hátam.
- Nem minden rendben, tényleg. Csak hirtelen ért. - suttogtam és a fejem a mellkasára hajtottam. A szemeimet lehunytam és próbáltam kitörölni azokat a képkockákat amik a palacsintázóba történtek, kevesebb sikerrel.
- Jó élj, Lola!
- Neked is Biebs. - nyomtam egy puszit a mellkasára.

************

Fáradtan nyitottam ki a szemem és fordultam körbe a szobába. Teljesen be voltam fordulva a kanapé támlája felé, míg Justin a kezével tartotta a derekam. Megpróbáltam a leghalkabban kimászni a kezei közül , de ahogy felültem még jobban szorított magához. Mosolyogva simogattam meg a haját, örültem annak, hogy álmába is megvéd. Bárhogy fordulok szorosabban tart magánál, biztonságba vagyok a karjai között és ezt közölni is akarja velem.

- Justin, engedj el hagy csináljak kávét. - hajoltam közel hozzá és egy gyenge puszi között kimásztam karjai közül, amik már engedtek a szorításon. Morgott valamit, de nem irányítottam nagy figyelmet neki mivel a következő pillanatban át fordult a másik oldalára és tovább aludt.

A mamuszomat magamra véve csoszogtam be a konyhába. A szemeim szinte leragadtak de tovább nem bírtam volna aludni, tegnap délutáni alvásom és a hajnali lefekvés miatt. Fáradtan raktam oda a vizet a teához és kapcsoltam be a kávéfőzőt, unottan ültem a kis asztalhoz és vártam míg kész lett az egyik ittal. Az egész házat a csengő fülsüketítő hangja járta át mire összerezzentem de rögtön mentem is ajtót nyitni, mivel nem akartam, hogy Justin felébredjen. Kilestem azon a kis lyukon ami az ajtón van (elfelejtetem a nevét - szerk.megj.), de nem nagyon láttam semmit, csak egy mozgó szőke fejet benne barnás csíkokkal. Lassan csavartam el a kulcsot a zárba és nyitottam ki az ajtót, amin szó szerint berontott az illető.

- Justin, Lola eltűnt! Nincs a lakásukba, sehol sem találtam. Hol lehet? - hadarta piros fejjel Niall és közben ide - oda járkált a kezeivel hadonászva. Mire halkan felnevettem.
- Nem, sajnos Lola nem tűnt el, vagyis én nem úgy tudom. - mondtam miközben visszazártam az ajtót és visszaindultam a konyhába.
- Lola? - követet értetlenül, vagyis hangok alapján így vettem le.
- Igen, én vagyok az. - bólogattam, miközben levettem egy bögrét a szekrényből. - Kérsz te is? - céloztam a kávéra mire Ő is bólintott és leült az asztalhoz.

A ház megint csendbe borult, egyedül az én matatásomat lehet hallani miközben a kávét csináltam. Fogalmam sincs mit keres itt vagy, hogy egyáltalán miért is keresett engem. És, hogy miért is rohant azzal az információval Justinhoz, hogy én eltűntem. A szemöldököm rögtön ráncba szaladt, ahogy mind ezeket át gondoltam. Komolyan nem értem mit kevernek itt a fiúk! Megfogva a két bögrét ültem le Niallel szembe az asztalhoz, leraktam a mellégfolyadékot a szőkeség felé, mire halványan rám mosolygott.

- Szóval, te és Justin...megint? - kérdezte miközben beleivott a kávéjába.
- Igen, megint együtt vagyunk. Miután elégé nem szép dolgokat vágtál a fejemhez, átgondoltam a dolgokat, és rájöttem igazad van. Nem azt mondom, hogy nem tudtad volna szebben mondani a dolgokat és legfőképpen nem az utcán, de nem haragszok azért mert leordítottad a fejem. - piszkáltam a poharam szélét és az egész beszélgetésünk alatt azt néztem.

Egyszerűen nem mertem a szemébe nézni, nem féltem tőle. Csak attól, hogy mit fog mondani. Nem tudtam mit fog most mondani, tenni. Lehet, hogy megint kiakadt - a semmitől - de az is lehet, hogy szó nélkül hagyja, de legjobb esetben bocsánatot kér. Nem tudom.

- Lola, sajnálom a történteket. Hogy így viselkedtem veled amikor nem is érdemelted meg, nem tudom mi ütött belém, csak olyan vagy számomra mint a húgom - ami egyébként nincs is - megszeretnélek védeni. - hozzám képest Ő egész végig a szemembe nézett és oda is mondta a szavakat. Szinte suttogva beszéltünk egymással. Nem csak azért mert nem akartuk felébreszteni Justint, hanem azért is mert így olyan titkosnak tűnt. Mintha egy hatalmas nagy titokról beszélnénk, amit más nem tudhat. Csak mi. Ami kis szövetségünk.
- Mondom, nem haragszok. De mitől is szeretnél megvédeni? - mosolyogtam rá halványan és közben érdeklődve néztem az arcát, amin az érzelmek sokasága volt. Arc izmai megfeszültek és a kezét is ökölbe szorította. - Miről nem tudok Niall? - tettem fel még egy kérdést, volt egy sejtésem, hogy én egy fontos dologról lemaradtam.
- Ígérd meg, hogy nem akadsz ki, kérlek. - szemeibe félelem csillogott, innen tudtam, hogy nem boldog hírt fogok hallani. Lassan bólintottam.
- ígérem! - kis ujját előre nyújtotta mire halkan felnevettem és megcsináltuk a kisujj esküdt. Majd belekezdett.

Mindent elmondott a legelejétől. Hogy miért hajnali háromkor keresett fel - akkor érkezett meg Californiába és Justin azt mondta rögtön menjen hozzám -, a sok kép amiket csináltunk. Kiderült, hogy Justinak kellettek, mert hiányoztam neki, az üzenetek elolvasása. Bár elmondása szerint azt nem kérte Justin, hanem saját magától csinálta, mert meg akart védeni még egy csalódástól. Félt attól, hogy Justin megint összetöri a szívemet, és akkor már nem tud segíteni. Mindent elmondott. Fájt, hogy a hátam mögött intézkedtek és, hogy Biebs szinte felbérelte Niallt, hogy segítsen engem visszaszerezni. De egyben boldog is voltam. A tudat, hogy Justin mind végig próbált velem kapcsolatba lépni és, hogy nem adta fel, még jobban azt tisztázta bennem, hogy szeret. Szeretett egész végig. És, hogy Niall nem engedte, hogy újra összetörjek, mert szeret engem és a húgának tart. A düh ami először körbe vett amikor meghallottam ezt az egészet, kezdett elmúlni és csak határtalan boldogságot éreztem.

- Haragszol? - kérdezte óvatosan lehajtott fejjel. Nevetve megráztam a fejem és a nyakába ugrottam - a székem felborult .
- Hogy haragudnék rátok? Egyáltalán nem, csak még jobban szeretlek titeket. Köszönöm, hogy mindent elmondtál nekem! - mondtam hatalmas vigyorral és közben újra megöletem. Hatalmasat sóhajtott majd szorosan tartott a derekamnál fogva.
- Köszönöm! - mondogatta ezt az egyetlen egy szót.

Halk motoszkálást hallva elhúzódtam tőle, de még mindig az ölébe ültem és a kezeim a válla és a mellkasa között volt, míg az övé a derekamon. Érdeklődve néztünk az ajtó felé, ahol egy kómás fiú lépett be. Ahogy észre vett minket a szemei kikerekedtek és úgy nézett tovább minket.

- Reggelt kicsim. - pattantam fel Niall öléből és egy puszit nyomtam Justin szájára miközben ugyan oda nézett.
- Neked is, megkérdezhetem mit kerestél Niall ölébe. Egyébként cső haver. - intett felé, majd tovább nézett engem ahogy megcsináltam neki is a kávét.
- Ja, csak csontropogtató ölelést kaptam tőle, mivel elmondtam neki mindent. - hangsúlyozta ki a mindent szót Niall, mire rámosolyogtam.
- Így bizony - tettem le az asztalra a csészét az asztalra majd intettem Justinak, hogy üljön le - Niall mindent elmondott, hogy mit és miért csináltatok. - ültem le a két fiú közé, és elvettem egy almát a gyümölcstartóból.
- Értem. Mióta is vagy itt Niall? - fordult felé érdeklődve, mire értetlenül néztem rá. Olyan furcsa volt a hangneme, mintha zavarná.
- Nem olyan régen jött, miért? Zavar? - vágtam gyorsan a szavába, mivel nem akartam, hogy Niall elmenjen, meg azt sem, hogy balhé legyen így ez volt a legértelmesebb megoldás hirtelen. Justin szikrákat szórva a szemével fordult felém, mire bátran küldtem felé egy 'bájos' mosolyt.
- Nem, egyáltalán. Csak kíváncsi voltam mennyi mindenről maradtam le. - a gúny szinte fájdalmat okozott a hangjában miközben kimondta a szavakat, mire bennem felment a pumpa. Mi az isten baja?
- Justin, megmutatnád hol vannak a ruháim? - dühösen álltam fel a székről és bocsánat kérően néztem Niallre aki zavartan állt fel.
- Ha nem baj én mennék, úgy látom van mit megbeszélnetek. - mosolyogva mentem oda hozzá és öleltem meg és gyorsan bocsánatot kértem a történtek miatt mire csak egy puszit nyomot az arcomra. - Majd még beszélünk! - intett és el is ment.
- Neked meg mi a jó ég bajod van? - tettem fel rögtön a kérdést ami már elég régóta böködte a csőröm.
- Az ég világon semmi, tényleg. Csak egy dolgot mondj meg nekem, de tényleg csak egyet! Milyen gyorsan nyomtátok le?

Lassan léptem oda hozzá, szinte csak pár centi volt közöttünk. Nem gondoltam volna hogy ilyen hamar összeveszünk, de úgy tűnik rekordot döntöttünk. Igaz, hogy elég furcsa pozícióba talált meg minket Justin de, hogy mer' olyat feltételezni rólam, hogy megcsalom. Pont én? Inkább nekem kéne aggódnom minden egyes percben amikor nincs mellettem. Miért nem bízik bennem?

- Most én kérdezek egyet. - érzelemmentes arccal mondtam a szavakat az arcába, és felé irányított szerettet kezdte át venni az utálat. - Nem ég le a bőr a pofádról? Pont te pattogsz itt nekem a magcsalásról, ironikus nem de? - szikrázó szemekkel farkas szemeztünk Justinnal. Mind ketten égett bennünk az adrenalin, már csak az a kérdés melyikünk bírja tovább. Melyikünk veri meg hamarabb a másikat? Justin a kezeit emelni kezdte mire nekem felszökött a szemöldököm. - Na mi van ilyen mélyre süllyedtél? Meg akarsz verni egy lányt? Hát csak tedd meg! Senki sem akadályoz meg, én úgy is csak egy kurva vagyok szerinted, mit tudnék tenni? - tettem pár lépést hátra, mire lentebb rakta a kezét. Gyáva. - Meggondoltad magad? Tedd meg! Tudja meg mindenki milyen kis féreg vagy valójában . Tudja meg az egész világ, hogy Justin Bieber egy álszent féreg! - amilyen gyorsan mondtam ki a szavakat olyan gyorsan csattant a keze az arcomon mire a szemem bekönnyezett a fájdalomtól.
- Tessék ezt akartad te kis kurva. Ennyi vagy. - dühösen lökött el magától mire neki estem az asztalnak ami a lendülettől hátrébb csúszott . - Azonnal tűnj el a házamból és ne is gyere vissza! - teli tortokból ordította a képembe amikor lejött az emeletről a többi ruháimmal a kezében. Érzelem mentesen tolt ki az ajtón és csapta rám az ajtót, a ruháimat a földre dobva.
- Nem csaltalak meg! - ordítottam vissza neki mire a hifit maximum hangerőre tekerte, hülye gyerek.