~ 07. fejezet ~

 Hello Darlings!

Hát itt vagyok az új részel! Igaz rengeteget késtem - ég is a pofám miatta - de annyi dolog történt velem egyszerre, hogy néha azt sem tudtam, hogy hol vagyok. Ígérem, próbálom magam összeszedni magam és folyamatosan hozni az új részeket - mind két blogomon. Nem mondanám érdekes résznek de, azért történek benne dolgok, amire szerintem nem számítottatok volna, de ezt majd meg mondjátok ti. Nem tudom emlékeztek e amikor Niall felhívott valakit, de az nem derült ki, hogy kit. Hát most megkapjátok a választ, mivel a rész vége, ami kis ír barátunk szemszögével fog befejeződni. A zene, amit csatoltam a részhez nem nagyon illik, de Lola állapotához pedig igen, így Demi Lovato egyik újabb csodás dalát választottam. Milyen lett a bizonyítványotok? Hogy telik eddig a nyári szünetetek? És még egy fontos dolog, ne felejtsetek el bekövetni a blogvin’-on is, mert július 1.-jén eltűnik a googel reader! Jó olvasást kívánok mindenkinek!

Puszi, Abbie B.

Hosszú perceken keresztül öleltük egymást, rég nem látott barátnőmmel. Akinek könnyei megállás nélkül hulltak a szemeiből, végig az arcán. Egyre jobban éreztem, hogy az anyag, ami a vállamat védi, kezdi feladni a harcot Lottie könnyei ellen. Szívszorító érzés volt látni, ahogy a barátnőm darabokra hullik a kezeim között, és én ez ellen semmit sem tudok tenni. Vagy is nagyon kétlem, hogy Lottie egy random ötletemtől fogva sokkal jobban lenne, vagy egy minimálisan is változna a hangulata. Akár mennyire is szeretném, nem láttok rá nagy esélyt, mivel egy ritka erős emberrel van 'dolgom'. Magabiztos, erős néha könyörtelen lány hullik ketté a szemeim előtt.
 Mindig is a tervei vitték előre, ezért jutott el oda ahova. Igaz az óvodába ismerkedtünk meg egymással de már akkor is az igazság foglalkoztatta. Hogy azok a személyek, akik körülötte vannak tudják magukról, esetleg másról a fájdalmakkal teli igazságot, ami több ezer életet teszi tönkre. Ha már eddig nem tette.

Az, hogy Lottieval mi történt, vagy, hogy mit csináltak vele előttem egy hatalmas titok, és előre láthatóan egy jó ideg titok is marad. Kivéve, ha Lottie el nem kotyogja magát, amit nem szokott.

Amennyire is próbálom magam megerőltetni, nem sikerül rá jönnöm mi is történt ma, vagy akár hetekkel ezelőtt. De abban biztos vagyok, hogy az a személy aki ilyen mélyre tudta süllyeszteni Lottiet az vagy teljes szívéből utálta Őt vagy pont az ellenkezője. Ami nem mást jelent mint, hogy az én drága barátnőm találkozott a könyörtelen, nagy betűs szerelemmel. Ami nem kímélt rajta, ezek jelek szerint.

Lassan toltam el magamtól a még mindig síró lányt, aki magatehetetlenül rogyott az egyik asztalhoz, majd maga elé nézve, folytak le ugyan úgy a könnyek az arcán. Egy zsebkendőt oda adva neki simítottam végig a hátán nyugtatás kép, majd hajoltam oda a füléhez.

- Mindjárt jövök, csak rendelek valamit, minden rendben lesz. Higgy nekem! - egy puszit nyomva az arcára hagytam ott a asztalnál, majd álltam be a sorba. Alaptalanul körbe néztem a békés kis étterembe, amibe egyre nagyobb lett a tömeg az eső miatt, ami még mindig áztatta a növényeket és az embereket  is egyaránt. A telefonom örült rezgésére a kezemben lévő készülékre szenteltem az összes figyelmem. Fél szemmel néztem a telefont, ami még mindig titokként tartotta azt, hogy kis is keresett engem, a másikkal pedig a sort néztem, hogy mikor halad. Erősen megnyomtam a középső gombot. A levegő megállt bennem, a pulzusom az egeket ütötte. Amilyen gyorsan csak tudtam kapcsoltam ki a telefont majd vissza, hátha csak rosszul láttam. De nem a kijelzőn még mindig az a név virított, mint amikor kikapcsoltam. Nem hittem el, hogy Justin írt nekem! Remegő kezekkel néztem a nem fogadott hívásokat és az üzenetek, minden második név ugyan az volt. Justin keresett engem, és nem is egyszer. Nagy szemekkel cikáztam az üzenetek és a hívások között, hátha rájövök mikor hívott vagy mikor írt. Először akkor hívott, amikor Niall felkeresett engem hajnalok - hajnalán. Azután pedig folyamatos hívott és küldött üzeneteket. De mind ez mikor történt amikor majdnem mindig nálam volt a telefon?

- Hé! Már bocs, de a többi ember is szeretne venni valamit. - vágta a fejemhez az egyik pultos fiú, pirosló fejjel. A fejemet megrázva léptem egyet előre, hogy hallja is majd amit mondok neki.

- Öhm...persze, hogy rendelek csak máshol járt a gondolatom. - motyogtam lehajtott fejjel, de még az eszem még mindig Justinon a hívásain és az üzeneten járt. Nem tudom elhinni, hogy felkeresett.

- Jó engem egy kicsit se érdekkel a kifogásod csak mond már meg mit akarsz, és utána menj oda ahova akarsz. Anélkül, hogy elkezdesz nekem itt hisztizni, oké? - a szavakat szinte köpte. Megdermedve álltam előtte és egyszerűen nem tudtam, hogy most mit is csináljak. Keresem, fel a főnökét vagy mondjam meg neki amit gondolok.

- Tudod mit! Inkább nem is kérek tőled semmit, de a többié embertől sem. Felesleges így is csak rontom a levegőt. De egyet jegyez meg azzal a kis okos kis fejeddel hamár itt, dolgozol. Neked hála ez a kis étterem elvesztett egy törzsvendéget, aki már a kezdetektől fogva ide járt. És a legfontosabb mind ez neked hála. Ja és még egy dolog! Megmondanád nekem hol a főnököd? -  mondtam teljesen normális hangnemben és rezzenéstelen arccal.

- Miért érdekel téged, hogy hol van a főnököm semmi közöd hozzá. Mint már mondtam, ha nem rendelsz semmit, akkor nyugodtan elmehetsz! - az arcizmai megfeszültek, a kezeit ökölbe szorította és feltűnően sokszor vett levegőt. A kezeit megemelte. A félelem átjárta az egész testem, de nem mutattam meg neki, hogy félek tőle, nem tudnám megtenni. A kezei egyre közelebb és közelebb kerültek az arcomhoz, szemeimet amilyen erősen csak tudtam összeszorítottam és vártam. Vártam arra, hogy megüsön.

- James! - ordította egy erős rekedt hang. - Mi a fenét csinálsz te hülye gyerek? Kezet mersz emelni egy vevőre az egy dolog de, hogy egy lányra. Normális vagy ember? - vette egy kicsit halkabbra, de még mindig ugyan olyan erős volt a hangja. A szemeimet még mindig csukva tartottam a félelemtől. A vállamon egy izmos kezet éreztem meg, majd ugyan annak az embernek a hangját, aki rászólt - úgy tűnik - Jamesre.

- Hé! Nyugi már nem lesz semmi baj, ne aggódj! - mondta most már sokkal, barátságosabb hanggal. Mire már kimertem nyitni a szemeimet.

- Köszönöm, tényleg! - suttogtam halkan neki, majd visszarohantam Lottie-hoz aki hatalmas szemekkel nézett engem, de a könnyi még mindig folytak.

- Lola?! - kezdte el volna mondani, de én csuklójánál fogva húztam ki az étteremből remegő lábbakkal. Féltem. Nem, még mindig félek.

NIALL HORAN

- Hallo? - szólt bele.

- Szia! Nial vagyok, van egy kis probléma Lolával kapcsolatban.. - mondtam lehajtott fejjel, bár tudtam, hogy Ő azt nem látja.

- Mit csináltál Niall? - kérdezte fojtott hangon....

- Én csak megvédem Őt. - vettem egy nagy levegőt, majd lassan kifújtam. Tudtam és tudom, hogy ki fog akadni. De még a felét se
tudja, hogy mi történt, de nem sokáig.

- Aha, és meg mondanád nekem, hogy mitől akarod megvédeni? Te csak segítesz nekem visszaszerezni. Semmi más feladat nincs, csak hozd el nekem. Oké? Nem olyan nehéz feladat, meg tudod csinálni. Vagyis azt hittem. - magyarázta majdnem üvöltve.

- Justin. Nem kéne ezt csinálnunk. Nem láttad mennyire összetörted, nem kéne játszanod vele. - a kezeim önmaguktól is ökölbe szorultak, ahogy magam előtt láttam Lolát sírni, miatta. Nem érdemli meg mind ezt szegény lány, csak egy normális barát kéne neki, és egy normális élet. És a barátnál nem magamra gondoltam. Igaz, hogy csodálatos és meseszép de én mind csak barátként tekintek rá. A találkozásunk se volt problémamentes de megbeszéltünk a történteket és nem foglalkozunk vele, mintha meg sem történt volna.

- Jó. Niall engem nem érdekel, ha te nem csinálsz semmit, akkor majd én! - dühösen vágta a szavakat hozzám, még telefonon keresztül is, majd csapta le.