~ 06. fejezet ~

 Kedves olvasóim!

Nagyon sajnálom, hogy ilyen sokáig nem hoztam részt, de csak egy kifogást tudok mondani: nem tudtam megírni a részt. Valami oknál fogva nem tudtam ehhez a részhez mit írni, így úgy döntöttem, hogy várok. Mivel így is rengeteg összecsapott, elfogathatatlan részt hoztam nektek, így ezt szeretem volna jól megírni. Igaz ez most egy elégé nyugis rész lett de ilyen is kell egy blogba. Bár fontos résznek is mondhatom mivel Lola egy fontos döntést hozz meg, de többet nem is mondok mivel mindjárt olvashatjátok is. Ebben a részben hallhatok még egy fontos személyről a történetben, meg is találhatjátok a szereplők menü pontban. Nagyon megszeretném köszöni a kommenteket azoknak akik írtak előző részhez, sokat jelent. A díjakat is szeretném megköszöni azoknak akik küldenek nekem, próbálom fokozatosan kirakni őket de sajnos nem öt perc az egész. Ma mindet megköszönök nektek szóval a rendszeres olvasókat sem hagyhatom ki. El sem tudom hinni, hogy harminchat  rendszeres olvasóm van, nagyon szépen köszönöm mindenkinek. Mindenkinek nagyon jó olvasást kívánok! Kommenteket és pipákat most is szívesen fogadok, még egyszer jó olvasást! 

Puszi, Abbie Brightmore

                 Lolicia Parks

              szemszöge

Sírva szeltem át az utcákat nem foglalkozva semmivel. Fájt amit nekem mondott, de egyben tudtam, hogy egy részben igaza van. Hónapok óta itt szenvedek azért mert megcsalt Justin a legjobb barátnőmmel, vagyis csak a volt.  Még is én betudnám vallani, hogy már jó rég túl tehettem volna magam rajta és élhetném boldogan az életem. De én a másik végletet választottam ahol az utolsó felcsillanó reményig küzdök. Az egyik felem még tisztában van azzal a ténnyel, hogy ebből a kapcsolatból még lehetne valami, csak meg kell menteni és harcolni kell érte. Érzem, hogy ennek nincs itt vége. Biztos vagyok abban, hogy Justin már összeállt valami más lánnyal, de egyáltalán nem vagyok rá dühös. Nem tudok dühös lenne rá, lehetetlenek érzem. Túlságosan is kiismertem ez alatt a két év alatt, tudom, hogy Ő is sajnálja a dolgot, de nem meri bevallani. Félti az önbecsülését. Olyan embernek ismerem akit nem érdekelnek ezek a dolgok, de lelke mélyén majd szét robban.

Könnyeim megállás nélkül folytak végig az arcomon, amiket nem is nagyon akartam megakadályozni. Az emlékek eszeveszett gyorsasággal törtek elő belőlem. A találkozás, az első randi, a gyűlölködő üzentek. Mind ezeket gyönyörű emlékek nekem, még a föld alá vágyó kívánságok is. Azt nem mondom, hogy hiányoznak de az is az életem része volt, fájó ámbár boldog szívvel olvastam azokat a levelek. Fájt mert olyan dolgokat vágtak a fejemhez amikről semmit sem tudtak, de örültem is mert szántak rá időt, hogy megírják és ez sokat jelent. A házunk elé érve, mosolyogva de egyben szomorúan töröltem le a könnyeimet majd beléptem a házba.

Eldöntöttem - talán az életem egyik legfontosabb döntését - de túl lépek a múlton. Feladom, Justin és az én kapcsolatokból nehezen hiszem, hogy lesz még valami. Csodálatos emlék marad számomra az a közel két év, de úgy tűnik már nincs tovább. Mind a ketten szerintem olyan múltat csináltunk a másiknak, hogy örömmel fog majd vissza emlékezni, persze egy - két dolgot kivéve. Már csak egymás szemébe kell néznünk és le kell zárnunk ezt a dolgot, talán örökre.

Át lépve a küszöböt valami jó érzés kerített magába, mintha megint tizennégy  éves lettem volna rúgtam le magamról a cipőmet és szaladtam be a nappaliba köszöni anyának. Felszabadultnak és boldognak éreztem magam, ami meg is látszott hatott rajtam.

- Kincsem mi történt veled? - kérdezte csillogó szemekkel amiből a boldogságot lehet kivenni. Elégé megnehezítettem nekik is a dolgukat, mivel nem beszéltem velük és nem is nagyon ettem.

- Sajnálom. Annyira sajnálom anya, hogy mindent tönkre tettem. Nélkülem is van problémátok de én meg rá raktam egy lapáttal a hisztim miatt. Én nem akartam csak annyira fájt amit velem tett, hogy csak magammal tudtam törődni másra nem is figyeltem. Azt hittem akkor, hogy enyém a világ legnagyobb problémája amikor nem. - most eset le bennem minden. Niallnek igaza volt, mindenkinek csak megnehezítettem a dolgot azzal, hogy hónapokig sajnáltattam magam. De mind ezt én észre se vettem.  Nem beszéltem senkinek róla, de a megállás nélküli sírásom és a szobámba zárkózás miatt mindenki úgy vette le, hogy sajnáltatni akarom magam, amikor nem is.

- Jajj kicsim nem kell bocsánatot kérned. Ezek nem a te hibáid. Igaz Justin elég nagy hibát követett el de senki sem tökéletes. Neki is vannak hibái és neked is, mindenkinek van. És az, hogy probléma vagy, hogy jutott ilyen egyáltalán az eszedbe? Soha nem voltál probléma és nem is leszel, igaz egy kicsit tényleg megnehezítetted a dolgunkat de egy idő után rájöttünk apáddal, hogy hiába kérünk arra, hogy egyél vagy, hogy bármit is megcsinálj te nem fogod megtenni. - mosolyogtam de egyben folytak is a könnyeim. Boldogságot éreztem amiatt, hogy nem okoztam semmi bajt, de szomorúságot pedig azért mert ilyen sokáig cserben hagytam őket.

- Anya, szerinted lehetne Justin és köztem újra valami? - tettem fel a hirtelen kérdést ami először jutott az eszembe.

- Nem tudom kicsim, rengeteget gondolkoztam, hogy mi is történhetett köztetek, hogy ekkora a baj. Persze ez az egész megcsalós dolog nagy port kavart mindenhol így tudtam meg én is - kaptam egy elég csúnya nézést amire csak felkuncogtam. - De ha megbeszélitek a dolgokat és  egy véleményre tudtok jutni akkor lehetséges, hogy újra lehet köztetek valami. Semmi sem lehetetlen. - mosolyodott el kedvesen.

Felérve a szobámba rögtön a gépemhez mentem majd maximum hangerőn elindítottam Demi Lovato új albumát, majd a csípőmet rázva énekelve - vagy visitva - táncoltam oda az ablakomhoz majd nyitottam ki. Örülni fognak a szomszédok abban biztos vagyok. Kizárva a külvilágot ugráltam körbe a szobát. Hónapok óta kívántam ezt az érzést ami akkor bennem volt. Boldog voltam. 

Felkapva egy otthoni ruhát ültem le a laptopom elé amiből még mindig maximum hangerőn szólt a zene. Megelégedve vettem halkabbra a zenelejátszót és léptem fel a közösségi oldalakra. Első utam a twitter volt és az utolsó is. Amint beléptem több száz követőt és annál több üzenet vettem észre, félve de rákattintottam a privát üzenetekre majd egy százas zsebkendőt magamhoz véve kezdtem elolvasni őket. Kedvesebbnél kedvesebb üzenetek kaptam, de voltak utálkozók is egyben. A Niallel kapcsolatos levelekre nem mondtam semmit csak tovább mentem a következő, amelyikre csak tudtam válaszoltam akár a halálomat kívánó embereknek vagy azoknak akik azt mondták, hogy hiányzik nekik Lelena. Igen elég furcsa közös nevünk van de a rajongók ezt találták ki nekünk. Az utolsó üzenethez érve a szám nyitva tartva olvastam ez az üzenetet.

Nagyon sajnálom amit mondtam és tettem! Kérlek ma háromkor találkozunk a kedvenc palacsintázódnál. Én várni foglak! xx 

Fogalmam sincs kiírta nekem mivel név nélküli a feladó. Emlékeimbe visszamászva gondolkodtam a múlton. Könnyes szemmel próbáltam rájönni kilehet azaz ember aki megszeretne velem beszélni valamit. Két ember rögtön az eszembe jutott de Őket ki is zártam mivel kétlem, hogy Justin találkozni akar velem Niallel pedig nem rég összevesztem. Egy utolsó ember lehet az akivel rossz a kapcsolatom az pedig Cara de Ő Londonba van, szóval őt is kétlem. Mást nem tudok akivel a közel múltba konfliktusom lett volna. 

Ránézve az órára meglepődve konstáltam, hogy már két óra. Felpattanva az ágyamról mentem oda az fotelhez amire a ruháimat raktam le, mivel nem volt rajtam maximum egy órát sem feleslegesen tartottam újat felvenni. Felkapva őket indultam el a fürdő felé, hogy megigazítsam a sminkem, és a hajamba csinált hullámokat megerősítve mentem vissza a táskámért. Anyától elköszönve indultam el a megbeszélt helyre. A telefonommal és fülhallgatóval a fülembe kerestem egy normális számot ami nem túl depressziós. Mivel a palacsintázó ahova mennem kellett a város mondhatni másik felén volt így az egyik buszmegállónál leülve az egyik padra vártam, hogy a siető emberek ne lökjenek fel. 

Egy negyedórával később már az egyik eldugott sarokban ültem a buszon és az ablakon kinézve gondolkodtam azon, hogy kilehet azaz ember aki engem látni akar. Az ablak üvegén lassan egyre több eső csepp folyt le ami csak egyet jelentett, hogy esik az eső. Megnyomva a jelző gombot, álltam fel és sétáltam oda - erősen kapaszkodva az egyik rúdba - az ajtóhoz ami erősen csapódott ki. Nagy levegőt véve kezdtem elszaladni az utcán ahol emberek hada csinálta ugyan azt mint én mivel az egy-két cseppből több millió lett, olyan volt mintha dézsából öntötték volna. Rásprintelve kezdtem el jobban szaladni míg oda nem értem az épület elé. Kinyitva az ajtót estem be, majd a hajam a kezemmel megigazítva pásztáztam körbe az egész helységet. Nem találva egy ismerős arcot se csalódottan sétáltam oda az egyik kis asztalhoz majd ültem le és kapcsoltam ki az üvöltő zenét ami a telefonomból jött ki. Elrakva a fülhallgatót a táskámba éreztem meg egy meleg kezet a vállamon fordultam meg érdeklődve. 

- Lottie?! - kérdeztem meg teljes sokk alatt. Egy kicsit bólintva igazolta az állításom mire én a nyakába vetve szorítottam magamhoz az ovis barátnőmet, akinek lassan folytak le a könnyei az arcán.