~ 05. fejezet ~

  Drága olvasóim!         

  

Nagyon sajnálom, hogy ilyen későn hozom nektek a részt, de a terveim szerint mát hétvégén lett volna. De a családommal szombaton és vasárnap is volt programunk így nem tudtam befejezni. Igaz így is nagyon rövid lett, de szeretem volna mindenképp itt abba hagyni. Amint látthagyátok megváltozott a blog külseje - ha mondhatok ilyet. Egy kicsit "sötétebb" lett a fejléc és a háttér is. És a gyönyörű fejlécet pedig Dianának köszönhetjük meg megint - még egyszer köszönöm! A részel kapcsolatban pedig, szeretem volna még egy csavart belerakni a történetbe, és hát szerintem sikerült is. Bár ezt döntsétek el ti inkább. Elég sokat gondolkoztam, hogy milyen zenét rakjak a rész alá, de szerintem jól döntöttem -  a zene választásba pedig szeretném Dodónak a segítségét megköszöni!

A másik dolog pedig, szeretném ha az egyik barátnőm blogába benéznétek vagy elolvasnátok - a linket majd a monológom után kirakom. Még egyszer sajnálom, hogy ilyen későn hozom nektek a részt és, hogy ilyen rövid lett, de mint már mondtam itt szeretem volna abba hagyni. Jó olvasást kívánok minden olvasómnak, megjegyzéseket és pipákat szíves fogadok! 

Puszi, Bonnie

Skeleton Love Story  

Csalódás. Ez az érzés ami bennem van hetek óta. Ez az az érzés ami a legjobban fáj az embernek. Ez az egyetlen szó ami több ezer ember életét tönkretette. Ez az a szó amit nem lehet megváltoztatni, egyetlen egy jelentése van de az hatalmas. Vannak emberek akik nem ismerik ezt az érzést, de mindenkinek azt mondják, hogy csak egy kis bánat. Az az ember aki ezt mondja még maga sem tudja, hogy mit jelent az a szó, hogy bánat. Néha még magam sem tudom, mit jelenthet ez a kis szó. Bármi lehet. Lehet egy kis hangulat változás, lehet megbánás de akár lehet depresszió de annak már nagyobb szót használnak, aminek súlya van. Ha azt mondom szerelmi bánatban szenvedek azt senki sem veszi figyelembe. Miért tennék? Az is lehet, hogy csak hazudok és azt akarom, hogy rám figyeljenek. Bármi meg eshet a mai világban.

Sokszor hallottam azt a mondást, hogy az első szerelem megmarad. Nem tudom, hogy nálam mi marad meg, lehet, hogy a boldogság de az is megeshet, hogy a bánat és a fájdalom.

Nem váltottunk egyetlen szót se Niallel amióta elindultunk, ami egy kicsit zavar mivel máskor mindig egymás szavába vágva beszelünk a másiknak, de most nem. Nem tudom, hogy azért mert azon gondolkozunk, hogy mit mondjuk a másiknak, de kétlem. Nem olyannak ismerem őt sem és magam sem, bár néha azt sem tudom, hogy ki vagyok. Nem még azt, hogy milyen vagyok belülről. A levegőmet hosszan kifújtam majd megfogtam Niall kezét és megállított.

- Rendben értem, hogy nem vagy beszédes kedvedben de azért mondhatnál valamit, nem ilyen vagy. - mondtam ki minden egyes szót a szemébe amiből semmit nem tudtam kiolvasni.

- Nincs kedvem beszélget érted, nem kell mindenbe beleszólnod tudok nélküled is élni, nem vagyok a kutyád akinek bármit mondasz megcsinál, hagy éljem már az életem! - kelt ki magából. Megdermedve álltam előtte tehetetlenül, remegő térdel és könny fátyollal a szemembe. A világos kék szemei átváltoztak mély feketére. A félelem át járta az egész testem és a könnyek lassan folytak le az arcomon.

- Ne sírj már egy folytában mi vagy te kis gyerek? - vágta hozzám a szavakat mitha valami elhasznált rongy lennék.

- Niall mi van veled, te nem ilyen vagy? - erőtlenül suttogtam a szavakat amiket olyan halkan mondtam, hogy azt hittem nem is hallotta meg de meghallotta, sajnos.

- Hogy mi van velem? Még ezt kérdezed? Hónapok óta itt siránkozol nekem, hogy Justin megcsalt, kit érdekel? Lola vedd már észre magad, mindenkinek az agyára mész ezzel a kis hülyeséggel. Biztos meg volt az oka, hogy meg tette ezen még nem gondolkoztál? Lehet, hogy azért csinálta mert nem tudta hogyan szakítson veled. - nem tudtam semmit mondani. Az egyik felem neki adta az igazat, de a másik teljesen más véleményen volt. Féltem attól, hogy igaza van és Justin azért csalt meg engem mert nem tudta hogyan szakítson velem, és az, hogy mindenkinek az agyára megyek. De pont nem mondtam el senkinek sem a bajom, még a szüleim se tudták pontosan mi történt azon az estén. Összeszorítottam mind két szemem, majd hosszasan kifújtam a levegőt.

- Figyelj Niall - kezdtem határozottan - nem tudom honnan szeded mind ezt a hazugságot, de egyik sem igaz - jó lehet, hogy a Justinos az tényleg igaz de nagyon remélem, hogy nem. - Igen talán sokáig voltam depressziós de szerintem teljesen meg volt rá az okom, és vannak olyan napok amikor még vissza esek abba az állapotba. Sajnálom, hogy az agyadra mentem a siránkozásommal és azt is sajnálom, hogy tökre tettem majd nem - szerintem - csodás öt hónapot. És azt is sajnálom, hogy ilyen véleménnyel vagy rólam, nem tudom hol és mikor érdemeltem ki ezeket a szavakat  de ha mind ezt így gondolod akkor rendben. Én nem gondolok rólad semmi mást, ami rád tartozik és érdekelhet is azt mind tudod. De azért még elmondom ha már elkezdtem be is fejezem. Nagyon kedves srácnak és barátnak tartalak, aki törődik a másikkal és tényleg érdekli mi van velem, nem csak úgy félvárról vesz. Igaz elég furcsa találkozásunk volt, de már nem tudunk semmit tenni ellene. Akár szeretnénk, akár nem.  Bármit is gondolsz rólam én téged egy igaz barátnak foglak tartani, szerintem örökre de ki tudja. Lehet, hogy most elválnak útjaik emiatt a beszélgetés miatt, és soha többé nem látjuk a másikat. De én azt biztosra tudom mondani, hogy soha nem felejtelek el. - nem bírtam tovább. A könnyek lassan folytak végig az arcomon, amin pár perce mosoly volt, ilyen gyorsan tud változni az ember hangulata. Mindent elmondtam neki amit gondoltam. Azt, hogy milyenek gondoltam először az nem igaz, de szerintem azt nem is kell tudnia, megtartom magamnak. Farkas szemet nézve álltunk egymással szemben, nem mondtunk semmit az másiknak. Én amit tudtam elmondtam, de azt nem tudom, hogy Ő is. Nem foglalkozva semmivel öleltem meg a barátom aki fal fehér arccal nézett ki a fejéből.

- Szia Niall! - köszöntem el talán utoljára, talán nem.             

     NIALL HORAN  

szemszöge

Nem jutottam szóhoz. Azt sem tudom miért mondtam azokat amiket, csak úgy jöttek a szavak. Egyszer az életben miért nem tudom befogni a pofámat? Erősen megdörzsöltem az arcom a kezeimmel, majd a telefonomat elővéve kezdtem el örült módon nyomkodni a képernyőt. Félve nyomtam a hívásra gombra majd emeltem a fülemhez a telefont.

- Hallo? - szólt bele.

- Szia! Nial vagyok, van egy kis probléma Lolával kapcsolatban.. - mondtam lehajtott fejjel, bár tudtam, hogy Ő azt nem látja.

- Mit csináltál Niall? - kérdezte fojtott hangon....