~ 03. fejezet ~

Drága, drága olvasóim!

Életemben nem sajnáltam még ennyire egy dolgot sem! Annyira de nagyon sajnálom komolyan, de büntetésben volna egy hónapig. A "tavaszi" szünetben Miskolcon voltam a bátyámnál és nem nagyon volt időm írni, mert még a régi osztálytársaimmal is találkoztam, majd voltam az unkatestvéremmel is, és olyan gyorsan elszaladt az a pár nap, hogy észre se vettem. Szerdán suli volt, és megint elkezdődött az őrület. De most itt vagyok az új részel, ami azt hiszem elég tartalmasra sikerült. De még nem járok ott, hogy a részről beszéljek.  Voltam olyan szerencsétlen, hogy a chetben az össze üzenetet kitöröltem! Volt egy olyan kedves olvasóm- vagy nem az- aki reklámozni akarta a blog át. Mindenkit nagyon szépen kérlek ne reklámozzon, inkább kérj cserét de nem. A másik dolog amit elszeretnék mondani az az, hogy megváltoztattam a nevem, akinek írtam eddig kommentet az most már tudja, hogy én vagyok az. Ja és a kommentek nagyon szépen köszönöm mindenkinek aki írt. Nem tudom elképzelni, hogy már 29 rendszere olvasóm van, nagyon de nagyon szépen köszönöm mindenkinek! Szóval akkor a rész: a végén szerintem elégé megfogtok lepődni de ezt muszáj volt, kellett egy kis csavar bele. Most nem volt annyira sok beszéd, inkább Lolának a gondolatai voltak leírva. Azért remélem tetszik! Kommenteket és pipákat szíves fogadok, jó olvasást!!!

Bonnie

” A múlt nem fontos, egyesek szerint. De szerint az élet legfontosabb része ez, mivel ebben van minden; minden amit átéltél, ami miatt boldog vagy, és minden szomorúság amiből tanulni tudsz!„

Olyan hajnali három körül keltem fel, nem is keltem ha nem inkább felriadtam. Telefonomat elvettem az éjjelei szekrényről majd megpróbáltam nem felkelteni az egész házát miközben lemegyek a lépcsőn. Minden egyes lépésemnél egy mondhatni halk nyikorgó hangot adott ki a lépcső. Az utolsó foknál összeszorítottam az ajkaimat és leléptem. Körbe néztem, hogy nincs e senki a házba, de nem volt egy lélek se. Éppen hátra fordultam, hogy igyak egy kis vizet de az ajtó abban a szent minutában nyílt ki. Riadtan fordultam vissza és tágra nyílt szemekkel néztem, hogy a sötétben kitudjak venni valamit. Csak egy hatalmas fekete foltot láttam. Lassan lépkedtem hátra, hogy ne vegyen észre. Inkább rabolja ki a házat mint, hogy engem megöljön. Igen, tudom, hogy ez így szemét dolog de kikérem magamnak, még fiatal vagyok a halálhoz. És igen azt is tudom, hogy két hete a depressziósok csoportját erősítem, de már ennek vége. Nem akaromm, hogy az emberek megsajnáljanak mindig azt mondják, hogy ez velük is meg történt. Nagyon kétlem, hogy pontosan ugyan ez történt, mivel én még az ég világon senkinek sem mondtam el. Fogalmam sincs honnan tudják, de igen megtörténhetett velük nem zárom ki ezt az esélyt de, hogy pontosan ez azt azért kétlem. Miközben ez mind lezajlott az agyamba én egy folytában mentem hátra felé és persze a kanapénak pont ott kelet lenni ahova én megyek, nem tudod volna arrébb menni minek? Majd én kikerülöm a vaksötétben.


- Az istenit neki azt! - szitkozottam halkan és a lábamat fogtam hátha elmúlik a fájdalom. 
- Ki az? Van ott valaki? - hallottam meg a "betörünk" hangját ami elég megrémült vagyok. Halkan kifújtam a levegőt és halkan megszólaltam:
- Igen, van itt valaki de ha nem rossz szándékkal jöttél és nem hoztál mást akkor nem hívom a rendőrséget. - oké, ezt így nem tartanám be pontosan. Mivel ha tele van tetkóval és kopasz akkor én tuti, hogy sírva rohanok a síromba. Nem nagyon szimpatikusak nekem ezek az emberek szó se essék róla nem ítélem el őket, de azért szerintem meg van a saját társaságuk és nem kell nekik egy 17 éves lány. Vagyis remélem, nagyon remélem.
- Öhm...Rendben de egyébként csak egy személyt keresek. - nem nagyon úgy tűnt nekem, hogy egy bérgyilkos a hangjából alapozva, de azért fő a biztonság.
- Igen? És ki lenne az a személy akit keresel hajnali háromkor? - vontam össze a szemöldököm.
- Hát, 17 éves akinek hosszú barna haja van és szép arca és Lolának hívják, az egész nevét sajnos nem tudom. - adott egy rövid leírás a lányról, vagyis gondolom én, hogy lány nem nagyon találkoztam olyan fiúval akit Lolának hívnak. Engem Lolának hívnak és hosszú barna hajam van, a franc.
- Milyen színű a szeme? - hátha nem én vagyok az, sok Lola lehet akinek hosszú barna haja van.
- Barna azt hiszem, igen nagyon szép barna szeme van amit leginkább elszokott takarni, hogy minek azt nem értem. - magyarázott nagy bele éléssel. Értem akkor a bőbeszédű betörő egy Lola nevezetű lányt keres akinek hosszú barna haja van és barna szeme és nagyon szeret napszemüveget hordani. Hát, ez mind rám val, sajnos.
- Értem, hát ha megmutatnád magad még meg is mondanám talán. - azért kell oda az az utolsó szó oda, lehet mégse mondom meg mert megváltozik a véleményem.
- Rendben. - mondta merészen majd lépet egyet, ezt onnan tudom lekövetkeztetni, hogy hallottam ahogy lép, lehet, hogy bakancsa van amivel le akarja rúgni a fejem. Ááá minek nézek én ennyi hülye filmet. A lámpa kapcsolót keresve nyúlkáltam összevissza hátha megtalálom, de mivel ha világos van akkor is elég nehezen tudom felkapcsolna most, hogyan fogom. Hirtelen egy elég hideg kezet éreztem meg az enyémet. Ijedtemben vissza húztam a kezem és magamhoz szorítottam, mintha ezzel meg védeném magam. Soha nem hallottam még ezt a hangot így nem kicsit féltem, nem nagyon tűnt nekem mintha bárkit is bántani akarna de én akkor sem bízok benne, lehetetlen lenne. Hirtelen minden világos lett, de azt nem tudom hogyan. Nagyokat pislogva néztem körbe, hogy meglássam az eddig ismeretlen embert, de sehol sem láttam, többször is körbe fordultam, hogy biztos e, hogy nincs e a helységbe de nem volt.A félelem át járta az egész testem amit alig takart egy póló, zavartan huzigáltam lefelé, hogy azért ne látszódjon ki a mindenem.
- Nem vagyok pedofil ha erre gondolsz, csak Lolát kerestem nem akartam semmi mást. - hallottam meg a hangját mire egy kisebbet ugrottam ijedtem.
- Semmire nem megyek biztosra még nem ismertem meg a személyt. - suttogtam vagyis  inkább susogtam nem tudom pontosan de a lényeg az, hogy meg hallotta.
- Rendben, akkor ismerkedjünk nekem van időm szóval nem sietek sehova. - adta meg magát elég gyorsan, nem nagyon értetem ezt a hirtelen hangulat változást ami egy kicsit frusztrált.
- Értem de ezt muszáj így nem lehet ne úgy, hogy én felöltözök mert egy kicsit furcsa érzés majd nem pucéran állni egy ismeretlen fiú előtt akit még nem is ismerek. - piszkáltam a póló alját zavaromba, mivel nem nagyon tartom minden napinak ezt a helyzetet.
- Ja persze én nem akarok zavarni. - makogott összevissza mintha Ő is zavarba lenne.

Választ nem adva indultam el a szobám felé, hogy fel vegyek egy normális ruhát. Nem nagyon vacakoltam, csak felvettem egy fekete melegítőt és egy ujjatlan majd rá egy fél vállas pulcsit. Az ajtómat halkan zártam be majd, megint lábujj hegyen elindultam lefelé a titkos látogatónkhoz. A kanapén ült és az ujjait tördelte a háta egyenesen volt mint a fal, lehet, hogy kővel mondják de annak semmi értelme sincs mivel a kő az nem egyenes, jó lehet, hogy van olyan de elég ritka.  Szótlanul mentem el a kanapé mögött majd indultam a konyhába két pohár vízért, nem nagyon akarok  bukó lenni így  viszek neki vizet elégedjen meg vele, meg azért nem szeretnék rossz vendég látó sem lenni, fő a kedvesség.

- Hoztam egy pohár vizet hátha szomjas lennél. - tettem le a kis asztalkára a kanapé előtt.
- Köszönöm kedves vagy. - eresztet meg egy kisebb mosolyt, amit lehetetlenek éreztem viszonozni. Leültem az egyik kisebb fotelbe majd felhúztam a lábaimat és át kulcsoltam őket a kezemmel. Senki sem szólalt meg, nem az a csend volt amikor elgondolkozik az ember és nem tud megszólalni, ez a másik csend volt. Amikor zavaró és egyben frusztráló is, nem nagyon kellemes ez az érzés. Már unalmassá vált csendet már muszáj volt nekem megszakítani mert már szó szerint szenvedtem.
- És miért is keresed Lolát? - ültem fel hirtelen és a könyökömet rá raktam a térdemre és úgy figyeltem hatalmas szemekkel. Elégé érdekel a válasza mivel nagy való színűséggel engem keres és tudni akarom miért.
- Hát, elég sokat hallottam már róla és szeretem volna közelebbről megismerni. - hangsúlyozta a közelebbről szót, mire bennem megállt az ütő. Hogy mit akar? Olyan szinten gyorsan ment fel bennem a pumpa, hogy már remegtem idegességtől.
- És miért is akarod közelebbről megismerni? - fújtam ki hosszasan a levegőt majd lehunytam a szemem és elszámoltam tízig, húszig vagy akár százig is csak leakartam nyugodni.
- Akik ismernek és persze én is ismerem őket azok csak rólad áradoznak, hogy milyen szép és tökéletes vagy és, hogy még egy légynek sem tudnál ártani olyan kedves vagy. Mindig levakarhatatlan mosoly van az arcodon, amit most úgy látom nincsen rajtad. Ha valaki rád néz rögtön boldog lesz, mert mindig a boldogság és a kedvesség árad belőled, így gondoltam veszek egy kis bátorságot és megkereslek. - nem tudom elhinni, hogy az ismerőseim - akik nem gyűlölnek Justin miatt - ilyen kedves dolgokat mondanak rólam másoknak. Soha nem gondoltam volna, hogy még léteznek ilyen kedves emberek, akik nem használják ki az embert és nem beszélik ki a hátuk mögött - itt a hazugságokra gondolok. Az arcom átvette a halvány piros árnyalatot mire a hajammal próbáltam eltakarni.
- Várj csak honnan tudod, hogy én vagyok Lola mert teljesen úgy beszéltél rólam mintha tudtad volna? - akadtam meg a monológja végén. Honnan tudja, hogy én vagyok Lola?
- Ha rád néz az ember már rögtön tudja te vagy az a szegény lélek akit megcsalt a híres nagy betűs Justin Bieber, meg persze az arcod, hetek óta benne vagy minden újságba: napi/heti lapok, tini újságok az egész világ rólad beszél Lola! - lefagytam. Igaz hetek óta nem vettem újságot, nem léptem ki a házból és nem kapcsoltam be a gépem, de akkor is. Mi történt míg én a szobámba ültem napok hosszát? Mindenki engem sajnál, mert Justin megcsalt? Az istenért nem kell engem sajnálni! Feltudok egyedül is állni a depresszióból nem kell hozzá segítség, de legfőbbként sajnálat! Mindig is utáltam ha valaki sajnál. Ha valakit zavar az tovább áll és meg várja még vége, de ha a személy tényleg teljes szívből sajnálja akkor békén hagy és nem próbál rajtam segíteni, ott lesz vele bármi is történik de nem szólal meg. Nem mondja nekem percenként, hogy Ő mennyire sajnálja. De legfőbbként magát sem fogja sajnáltatni, hogy neki már elege van belőlem. Utálom az olyan embereket akik ha semmi bajuk sincs akkor is kitalálnak valamit, hogy sajnáltassák  magukat. Ha az embernek nincs semmi baja akkor legyen boldog és élvezze az életet, nem kell sok, hogy valaki elrontsa azt a kevés kis boldogságot ami jutott neki.
- Értem. - nyögtem ki bőbeszédűen. Még mindig azon az egy szavon  járt az agyam közelebbről mi a francot érthetett alatta? - Még mindig nem értem mit értettél a közelebbről szó alatt. - fakadtam ki hirtelen.
- Rendben, akkor megmutatom. - jelentette ki. Pislogni sem tudtam olyan gyorsan tapad az ajkaimra.
Kezeimet a mellkasára helyeztem majd próbáltam eltolni magamtól de elvette onnan őket, majd a kezeivel letapasztotta a kanapéra - mivel oda húzott magához. A számról a nyakam csókolgatására tért rá, mire egy kisebb sóhaj hagyta el a szám. Az ismeretlen felkuncogott majd vissza tért a számhoz. Az élvezett el uralkodott rajtam, így a pólójánál fogva húztam közelebb magamhoz. A levegő fel fórosodott, de mi még mindig nem hagytuk abba egymás szájának becézését, kezei az oldalamat simogatta de a csókunkat egy pillanatra sem szakítottuk meg. Egyre feljebb és feljebb halat a keze a pólómmal együtt. Hirtelen felhúzott és levette rólam a pulcsim, türelmetlenül húztam magamhoz vissza, de közben a hasát simogattam amin lehetett érezni egy-egy kisebb kockát. Egy huncut mosoly kúszott az arcomra, majd vettem le róla a pólót. Egy lökéssel magam alá passzíroztam majd másztam fel rá. A nyakát puszilgatva, ültem a csípőjére majd vetem le az ujjatlanom így a felsőtestemet csak a fehérnemű takarta, őrjítő lassúsággal simogatta a fenekem majd markolt bele egyet jó erősen. Nadrágja gombját keresve váltam el tőle egy pillanatra, de amint kikapcsoltam tovább csókoltam....